Te és én, egy újabb csalódás, ezt az elején tudtam, mégis hozzád fűztem álmokat, sorokat neked írtam, belül sírtam, kívül nevettem, de mi mást tehettem...Éreztem, hogy nem lehetsz már túl sokáig mellettem, mégsem féltettem, hagytam hogy szépen kimondjuk a búcsút és az álom véget érjen.

Milyen színű a szomorúság? - kérdezte a csillag a cseresznyefát, és megbotlott egy felhőfoszlányban, amely gyorsan tovább szaladt. - Hallod? Azt kérdeztem, milyen színű a szomorúság?- Mint a tenger, amikor magához öleli a napot. Haragosan kék.- Az álmoknak is van színe?- Az álmoknak? Azok alkonyszínűek.- Milyen színű az öröm?- Fényes, kis barátom.- És a magány?- A magány az ibolya színét viseli.- Mennyire szépek ezek a színek! Küldök majd neked egy szivárványt, hogy magadra teríthesd, ha fázol. A csillag behunyta a szemét, és a végtelennek támaszkodott. Egy ideig így maradt, hogy kipihenje magát.- És a szeretet? Elfelejtettem megkérdezni, milyen színű a szeretet?- Pont olyan, mint az Isten szeme - válaszolt a fa.- Na és a szerelem?- A szerelem színe a telihold.- Vagy úgy. A szerelem színe megegyezik a holdéval! - mondta a csillag.Majd messze az űrbe bámult. És könnyezett."