Közel sem vagyok tökéletes. Mosolyt, de könnyet is csaltam már az emberek arcára. Olykor csalódást okozok, máskor én csalódok. Néha meggondolatlanul bízok, vagy magyarázat nélkül bezárkózok. Várok mikor már nem kellene, és kapkodok mikor még várnom kellene. Egyszerre szeretek és gyűlölök okkal, és ok nélkül is. Hibáztam, hibázok és valószínűleg még rengetegszer fogok is. Mégis, így vagyok önmagam :)

Eddig azt hittem ismerem magam. De mégsem. Mert történtek olyan dolgok amiket azelőtt nem hittem volna. Talán ezért lettem más, de talán mindig is ilyen voltam. Voltak helyzetek amikor mást tettem mint amit valaha is gondoltam volna. Voltak szavak amiket amúgy soha nem mondtam volna, de a pillanat hevében kicsúszott. Vajon az voltam valóban? Amikor valami más vezérelt? Amikor átadtam magamat az ösztöneimnek, és a megérzéseimre hallgattam. akkor csillant volna meg igazi énem? Ha igen, és még én sem ismerem magam, akkor miért hiszi annyi ember, hogy tudja milyen vagyok?

Aki szeret, nem fogja elvárni tőled, hogy úgy viselkedj, ahogy ő akarja,
hanem mosolyog, amikor látja, hogy egyedi vagy. Aki szeret, nem fogja elvárni, hogy úgy élj, ahogy ő jónak gondolja, hanem örömmel látja, ahogyan élsz. Aki szeret, nem akarja elvenni a szabadságodat hanem örül annak, aminek te is örülsz. Aki szeret, nem akar ujjal mutogatni rád,hogy te rontottad el az életét, hanem megköszöni, hogy mellette vagy. Aki szeret, átölel bármikor, tiszta szívvel, minden ok nélkül. Csak azért, mert szeret! ♥